Reményik Sándor:

Kegyelem

Először sírsz. Azután átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd.

Akarsz, egetostromló akarattal –

S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.

Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:

A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,

Akkor – magától – minden elcsitul,

Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Oldal: Kedvenc versek,könyvek, idézetek
Mama-banya kedvenc időtöltései - © 2008 - 2025 - mama-banya-oldala.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat